CUPRA a négyzeten

CUPRA a négyzeten: Egy magyar gyártású modell mellett VR versenyzéssel fűszerezett metaverzum is vár ránk a közeljövőben

Virtuális és valós térben is terjeszkedik a spanyol márka

Intenzív négy évet tudhat maga mögött a Volkswagen Csoport legfiatalabb márkája, a SEAT-ból 2018-ban kivált, és azóta is önálló, sikeres brandként létező CUPRA. Az első négy évben két fontos modellje is volt a spanyol márkának: a Formentor, amely az első, kifejezetten a CUPRA által tervezett autó, valamint a Born, amellyel a márka feltette magát a teljesen elektromos autók térképére. Hamarosan pedig tovább bővíti portfólióját, új alternatív meghajtású modelleket mutat be: 2024-ben érkezik az elektromos CUPRA Tavascan, 2025-ben pedig a márka UrbanRebel koncepciójára épülő modell. Sőt, Wayne Griffiths, a CUPRA ügyvezető igazgatója a márka fennállásának negyedik évfordulója alkalmából rendezett online eseményen azt is megerősítette, hogy nem állnak itt meg: nemcsak a modellportfólió bővül, de a CUPRA látószöge is kiszélesedik. A márka belép a metaverzumba, ahol egy egészen új szintre emeli az autózás és a márka-fogyasztó kapcsolat fogalmát is.

Spanyol-magyar koprodukció 

A tisztán elektromos szegmens mellett legalább annyira fontos a hibridek világa is. A CUPRA nemrég bejelentette, hogy ebben a kategóriában is új modellel jelentkezik, amit ráadásul 2024-től Győrben gyártanak majd. Így újabb autóval gazdagodik a hazai gyártású portfólió, ez pedig az új CUPRA modellel azért is nagy dicsőség a magyar járműiparnak, mert a modern hibridek gyártása komoly technológiai szakértelmet és műszaki felkészültséget kíván.

A CUPRA új, különleges hibridje egy olyan hálózatról tölthető SUV lesz, amely akár 100 kilométer megtételére is képes lesz zöld üzemmódban, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy az új CUPRA egy igen jelentős távon lesz képes elektromos autóként funkcionálni, ami károsanyagkibocsátási szempontból határozottan kedvező. Az autó neve még ismeretlen és egyelőre publikus fotók sem készültek róla, a CUPRA jelenlegi modellpalettájára tekintve azonban biztosak lehetünk abban, hogy dizájnjában impozáns, merész, a 21. századba integrált, urbánus külsővel lepi majd meg a világot a spanyol márka.

Rozgonyi Ádám, a CUPRA hazai márkaigazgatója a bejelentés kapcsán elmondta: „Büszkeséggel tölt el, hogy egy olyan különleges, innovatív hajtásláncú modell gyártása kezdődik meg Magyarországon, amely egyértelművé teszi, hogy a CUPRA mára megkerülhetetlen szereplője lett az iparágnak. Kemény munka áll mögöttünk, hosszú volt az út, de bízom benne, hogy az elkövetkezendő négy évben, a portfóliónk új modelljeivel még magasabbra szintre vihetjük ezt az energikus márkát hazánkban és egyre több ember tapasztalhatja meg, mit is jelent a CUPRA DNS.”

Belépő a jövőbe

A CUPRA azonban nemcsak új autókkal terjeszkedik, de belép egy olyan térbe is, amely az autógyártók számára viszonylag új terepnek számít: saját virtuális teret hoz létre és aktív részese lesz a metaverzumnak. A Metahype névre keresztelt közösségi térben értelmezi majd a CUPRA mindazt, amit a márka az új, virtuális univerzumról gondol. Ebben a térben különféle márkák, startupok és tartalomgyártók bontakozhatnak ki és teremthetnek új gondolatokat és értelmezéseket. Ezzel a lépésével a CUPRA egyértelműen bizonyítja, hogy sokkal több, mint a globális autóipar egyszerű szereplője.

A spanyolok másik fontos újítása a CUPRA2 Experience

A márka tervei között szerepel az is, hogy új értelmezést ad az autósport fogalmának, és keresztezi a hagyományos autóversenyzést a virtuális valóság technológiájával. A CUPRA2, azaz „CUPRA a négyzeten” projekt keretein belül egy olyan versenyzési környezetet alkot, amelyben egy valós, evilági autót vezet a pilóta, ám a környezete, amit lát, a virtuális térben helyezkedik el. Ez a megoldás nemcsak a kiterjesztett valósággal kapcsolatban hoz el egy új korszakot, de akár teljesen új értelmet adhat az autóversenyzésnek is. 

Izgalmas négy éven van túl a fiatal spanyol márka, és a jubileumi esemény során elhangzott bejelentések alapján a következő négy évben sem lesz hiány innovációból. Itt a lehetőség, hogy a CUPRA megmutassa: egyediségben aligha van párja.

Megismernéd Te is a CUPRA életérzést? Látogass el Lupa Beach-re, ahol közelről is szemügyre veheted a páratlan spanyol márka modelljét!

Látogass el Lupa Beach-re, ahol közelről is szemügyre veheted a páratlan spanyol márka modelljét!

Megosztás: